Belföld

Orbán tovább szigorít a közbiztonság terén

Napirenden van a büntethetőségi korhatár leszállítása és új Büntető törvénykönyvet terveznek - derül ki Orbán Viktor Facebook oldalára szombaton felrakott bejegyzésből.

A bejegyzés nagyobb része a kormány által eddig megtett lépéseket részletezi. A miniszterelnök szerint anyagi és szakmai értelemben is megerősítették a rendőrséget, március 6-án 1960 újonnan kinevezett rendőr tiszthelyettes áll szolgálatba.

A miniszterelnök említést tesz a “három csapás” törvény bevezetéséről a visszaeső bűnözők ellen, illetve a tavaly meghozott változtatást, miszerint a kisebb lopások elkövetői is elzárással büntethetők. A miniszterelnök szerint a kis bűn is bűn elvének érvényesítését jelzi, hogy 40 százalékkal kevesebb a bolti lopás mint korábban. A kistelepülések szerinte biztonságosabbak, több a rendőr, gyakoriak a fokozott ellenőrzések.

Bejegyzése szerint bár sikereket értek el, sok tennivaló van még ezen a területen. Szerinte ezért “jogos és megalapozott a sokak által megfogalmazott igény a további szigorításra.” Ennek megfelelően a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium elkezdte egy új Büntető Törvénykönyv előkészítését. A jelenleg hatályos Btk. minden rendelkezését felülvizsgálják. Napirenden van a büntethetőségi korhatár leszállításának lehetősége is. Ebben a kérdésben szociológusok, pszichológusok, gyermekvédelmi szakemberek véleményét, valamint a hazai és nemzetközi tapasztalatokat egyaránt figyelembe veszik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik