Belföld

Sziliék kétkamarás parlamentet akarnak

Elkészült a Szociális Unió alkotmánykoncepciója, amelyet március 15-ig benyújtanak az Országgyűlés elnökének.

A Szociális Unió tervezete arról szól, hogy “a mi felfogásunk értelmében Magyarország következő demokratikus berendezkedése alapvetően a parlamentáris demokráciát öleli fel” – mondta Szili Katalin, a Szociális Unió elnöke, független országgyűlési képviselő. A volt szocialista házelnök a Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő által – az új alkotmány előkészítésével kapcsolatban – létrehozott nemzeti konzultációs testületnek is tagja.

Szili közölte, a koncepció egyik sarokpontja, hogy az elmúlt húsz év konfliktusos demokráciájának a figyelembe vételével egy olyan rendszert alakítsanak ki, amely visszatér a közel négyszáz éves történelmi hagyományokhoz, ugyanakkor egy 21. századi kétkamarás parlamenti berendezkedést jelent. Ennek a segítségével nyílna lehetőség arra, hogy egy konszenzuális demokrácia irányába mozduljon el Magyarország – tette hozzá.

Mint mondta, a második kamara biztosítaná az érdekképviseletek, köztestületek, egyházak, önkormányzatok és a kisebbségek képviseletét. Kitért arra, hogy az alkotmányban rögzítenék a termőföldek, vízkészletek védelmét, valamint a lakhatáshoz való jogot; a polgármesterség és a parlamenti képviselőség összeférhetetlen lenne.

Szili Katalin jelezte, hogy a koncepciójukat elküldik érdekképviseleteknek, köztestületeknek, egyházaknak, és szeretnének egy vitát generálni róla. Szavai szerint a Szociális Unió indítványozza, hogy az alkotmányozó Országgyűlés ne csak a parlamenti képviselőkből álljon, hanem egészüljön ki érdekképviseletek, köztestületek, egyházak, önkormányzati szervezetek, kisebbségek és határon túli szervezetek képviselőivel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik