Belföld

Jogászok a magzati jogokról

Lehet-e abortusz akkor, ha az élet a fogantatással kezdődik?

Meglehetősen bonyolult kérdés, milyen hatása lehet annak, ha alkotmányba emelik, hogy az élet a fogantatással kezdődik – mondta a Népszavának Fleck Zoltán jogszociológus. Szerinte el lehet képzelni olyan értelmezést, amely bizonyos körökben engedi az abortuszt, mégsem sérti azt az elvet, hogy a magzatot védeni kell. Az anya jogai ekkor viszont ütköznének a magzat jogaival.

Mérlegelés kérdése, melyiket helyeznék előrébb, de annyi biztos, hogy a magzat élethez való joga nem fogja automatikusan “überelni” az anya jogait. Fleck Zoltán nem zárja ki, hogy a jövőben szigorúbb abortusztörvény készül, bár szerinte a lakosság ennél lazább szabályozást kíván, ráadásul a jelenlegi törvények korszerűen rendezik a kérdést.

Szikinger István szerint az alkotmányból csak akkor következik valami, ha azt egyértelműen megfogalmazták. Az alkotmányjogász úgy vélte, a magzati élet védelmének az alaptörvénybe emeléséből még nem következik semmi. Az Alkotmánybíróság (Ab) eddig is kimondta már, hogy a magzatot védeni kell, ám a törvényhozó hatáskörébe utalta, milyen szabályozást dolgoz ki.

Lövétei István alkotmányjogász azt mondta, jogilag ma is nagyon szigorúan szabályzott, mégis teljesen szabad az abortusz. Vagyis az alkotmány megváltoztatása nem oldaná meg az esetleges problémákat, abból nem következne, hogy abortusztilalom lesz. Ez már inkább a kodifikáción múlna, de szerinte nehéz elképzelni olyan szöveget, ami egyértelműen ezt eredményezné.

AJÁNLOTT LINK:

Ütközik az anya és a magzat joga (Népszava)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik