Belföld

Csaknem egymilliárdot kap a HospInvest

A Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma a kórház-finanszírozások felmondásával és az emiatt kialakult pénzügyi vitákkal kapcsolatos ügyben hozott elsőfokú ítéletet.

Majdnem másfél milliárd forintot kell fizetnie az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP) a HospInvestnek, illetve a Hatvani Kórház Kft.-nek.

Mint ismert, a HospInvest több kórház működtetését vette át, de 2009-ben a Fővárosi Bíróságon csődvédelmet kért, a CIB Bank ugyanis leemelte a számlájáról az OEP-től kapott teljes összeget, és azt a cégnek a banknál lévő, lejárttá minősített hitelének törlesztésére fordította. Végül a HospInvest ellen felszámolási eljárás indult.

Eredetileg mindkét cég egészségügyi szolgáltatás nyújtására finanszírozási szerződést kötött az OEP-pel. A jogviszony kezdetén működésiköltség-előleget kaptak az egészségpénztártól, amelyet részletekben kellett visszafizetniük. A Fővárosi Bíróság tájékoztatásából kiderül, hogy a kórházakat működtető cégek és az OEP közötti jogvita részben azzal kapcsolatos, hogy a felszámolási eljárás megindulása után az esedékesség vált finanszírozási díjból az OEP egy összegben levonta a működésiköltség-előleget, melyek visszafizetésével a cégek el voltak maradva.

A HospInvest és a Hatvani kórház Kft. szerint erre az OEP-nek nem volt joga, mert ezt a követelést csak a felszámolási eljárásban érvényesíthette volna velük szemben, hitelezői igényként. Az OEP szerint azonban nem hitelről volt szó, hanem előlegről, ami nem pénzkövetelés, ők valójában a még ki nem fizetett teljesítményfinanszírozási díjat utalták át. A bíróság első fokon az OEP álláspontját fogadta el, és a felperesek követelését elutasította a mostani döntésben.

A követelés másik részének azonban helyt adott a bíróság: ez ugyanis a finanszírozási szerződés megszűnésekor keletkezett elszámolási vitára vonatkozott. A felperesek az utolsó két, illetve három hónapra járó finanszírozási díjat kérték. Az OEP szerint azonban ez nem járna nekik, mert a szerződés idejére eső pénzt már megkapták. A mostani, elsőfokú bírósági döntés szerint azonban a HospInvest és a Hatvani Kórház Kft. ezen igénye jogos. Az OEP-nek így több mint 934 millió forintot kell fizetnie a HospInvestnek, a Hatvani kórház Kft.-nek pedig több mint 468 millió forintot és kamatait. Az ítélet nem jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik