Belföld

Nyilvános az esztergomi ÁSZ-jelentés

A város honlapján tették közzé a dokumentumot, amely szerint a korábbi vezetés törvényt sértett.

Tétényi Éva, Esztergom független polgármestere kedden a város honlapján bemutatta a korábbi vezetés pénzügyi tevékenységét vizsgáló ÁSZ-jelentést, amely megállapítja, hogy a város 2007 és 2010 között 12,6 milliárd forint értékben bocsátott ki svájcifrank-alapú kötvényt, több esetben megsértve a törvényeket.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megyei irodájának 60 oldalas jelentése szerint a képviselőtestület határozataiban nem jelölte meg a felhasználás célját, illetve elfogadta, hogy “a kötvényből származó pénzt lekötik a számlavezető banknál és a lekötésből származó kamatbevételek jelentenének fedezetet a fizetendő kamatok kiegyenlítésére”.

A vizsgálat szerint a korábbi, Meggyes Tamás (Fidesz) vezette önkormányzat már 2007-ben “adósságrendezési eljárás megelőzésére” jegyzett 1,1 milliárd forintnyi kötvényt. A 2007 és 2010 közötti időszakban csak 2009-ben volt egyensúlyban a költségvetés, ekkor az előző évek kötvénykibocsátásaiból 4 milliárd forintot a bevételi oldalon szerepeltettek – állapította meg az ÁSZ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik