Belföld

Mégis kiadja az ÁSZ az esztergomi jelentést

Nem titkolóztak, csak az eddigi gyakorlatot követték.

Kiadja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a fideszes Meggyes Tamás (a képen) által vezetett előző esztergomi önkormányzat gazdálkodásáról készített jelentését – írja a Népszava. A lap úgy tudja, az ÁSZ elnöke, Domokos László hétfőn rendkívüli vezetői értekezletet hívott össze, ahol úgy döntöttek kiadják a dokumentumot.

Az ÁSZ szerint “félreértést okozhatott, hogy bár csak az eddigi gyakorlatot követték, amikor a jelentést nem hozták nyilvánosságra, úgy tűnhetett, mintha titkolnák a Meggyes Tamásnak kínos megállapításokat”. A számvevőszék korábban azt közölte, hogy az esztergomi önkormányzat gazdálkodását vizsgáló ellenőrzését lezárta, ám az elkészült jelentést mégsem tette közzé.

Az indoklás szerint azért, mert “számvevői, nem pedig az Állami Számvevőszék elnöke által aláírt jelentés készült”. Németh Erzsébet, az ÁSZ kommunikációs vezetője a lapnak azt mondta, régi gyakorlat a szervezetnél, hogy csak az elnök által is aláírt, úgynevezett számvevőszéki jelentéseket hozzák nyilvánosságra.

A különbség az, hogy számvevőszéki jelentés csak a fővárosi önkormányzat, a budapesti kerületek, a megyei jogú városok és a megyei önkormányzatok ellenőrzéseiről készül, más településekről, ilyen Esztergom is, csak számvevői jelentést írnak. Az éves szinten százas nagyságrendben végzett utóbbi típusú jelentéseket eddig sem hozták egyenként nyilvánosságra, csak azok összefoglaló anyagát, amelyekből általános tendenciák derültek ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik