Belföld

Gyerekverés rendelésre?

Egy olyan cég borzolja a szülői, pedagógusi kedélyeket, amely „szolgáltatásként, szakszerűen, megfelelő engedélyek birtokában” fizikai fenyítést hajt végre a kiszemelt nebulón. A szervezet honlapja szerint egy egyszeri fenyítés (kisebb pofonok, hidegzuhany, esetleg lekötözés) 5-10 ezer forintot kóstál. Könnyű azonban észrevenni, az egész csak átverés.

Már meg is alakult a Facebookon a „Tiltakozzunk a ‘Clean Hands Hungary’ ellen!”- csoport, amelynek február közepén közel 100 tagja volt. A tiltakozást kiváltó cég valóban extrém ötlettel állt elő. Mint a honlapjukon írják, „Célkitűzésünk a bizonyítottan hatékony és a személyiségre destruktívan nem ható fizikai fenyítés újraszocializálása, családok és közösségek nevelői segítése. Sok közösség és család bár belátja a fizikai fenyítés hatékonyságát, de nem meri vagy nem kívánja alkalmazni azt”. Ebben nyújtanak segítséget az európai hálózat, a Clean Hands Europe szolgáltatásai, melyek során szakszerűen végrehajtják a fizikai fenyítést az érintett egyénen.

A honlapon megtaláljuk a szolgáltatások leírásait és árait is. E szerint zaboláltlan gyermekünknek megrendelhetünk egyszeri, fizikai fenyítést több formában (kisebb pofonok, óvatos megrázás, vagy hidegzuhany, arcmosás, esetleg lekötözés) 5-10 ezer forintért. Mindezeket természetesen „többhavi szakképzést végzett szakemberek hajtják végre”.

Kérhetjük ezen kívül a Jelenlét vagy a Kísérés nevű szolgáltatást is. Az előbbi esetben „hosszabb időre az egyén lakásán tartózkodik a csoportunk által kiküldött nevelő. Extrém esetekben szükség lehet a folyamatos jelenlétre, illetve a több hónapos szakképzésének köszönhetően helyes és mértékletes fizikai fenyítésre”. A Kísérés lényege pedig, hogy „többhavi szakképzést végzett szakembereink egyike felkeresi Önöket és kellő mértékű fizikai erő felhasználásával a célszemélyt a megfelelő célállomásra juttatja. (Legyen ez oktatási intézmény, egészségügyi központ vagy bármely a javulását vagy fejlődését szolgáló célállomás)”. E két utóbbi szolgáltatás árairól külön árajánlatot kell kérni.

A honlap nagyon korrektnek tűnik, van rajta tudományos magyarázat, gyakori kérdések-rovat, feltüntetik a magyar szervezet munkatársait, hivatkoznak egy nemzetközi díjra is. Mindezek már messziről elárulják, hogy az egész egy átverés, egy médiahekk, vagy csak egy rossz vicc, ahogy tetszik.

A honlap szerint a Clean Hands Hungary, a Clean Hands Europe csoport tagja. Ilyen szervezet természetesen nem létezik, így annak vezetője vezetője, Johann Heggis szintén csak kitaláció. A magyar szervezet munkatársainak nevei mind gyakran használatos nevek (Szabó, Molnár, Takács satöbbi) de van a „munkatársak közt” egy beszédes nevű házaspár (vagy testvérpár) is Kissegger Árpád és Kissegger Ilona. És még egy sor „jelet” találhatunk a médiahekk megfejtésére, egy diákcsoport például hét pontban foglalta össze ezeket.

A Facebookon és más fórumokon azonban jól értesültek tudni vélik, hogy már rendőrségi szakban van az ügy vagy, hogy sokan meg is rendelték a szolgáltatást. Az utóbbin, mondjuk, nem lennénk meglepve. Megkérdezni a honlap üzemeltetőjét természetesen nem tudtuk, nincs ugyanis elérhetőség feltűntetve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik