Belföld

Átalakul az LMP vezetése

A párt a következő két évet az építkezésre szánja.

A jövőben 13 tagból fog állni az LMP választmánya és eltörölik azt a korábbi korlátot, amely szerint a frakció négy tagot delegálhat a testületbe – ismertették a párt kétnapos, hétvégi kongresszusán hozott döntést a választmányi szóvivők Hozzátették: az LMP számára fontos, hogy hatékonyan és ütőképesen képviseljék politikájukat az ország minden pontján. Ezért a kongresszus úgy döntött, hogy a választmánynak a jövőben hat regionális delegáltja is lesz.

A választmányba bekerülnek majd funkciókra választott tagok, így például titkár, két – egy férfi és egy női – szóvivő, országos szervező, egy önkormányzatért és egy stratégiáért felelős ügyvivő. A párt parlamenti frakcióvezetője automatikusan a választmány tagjává válik. A testület tagjait, a párt két hét múlva esedékes következő kongresszusán választják meg.

Tordai Bence szerint a párt “azt az ellenzéki erőt képviseli, amely ellenpontja lehet a Fidesznek szakmai és morális értelemben egyaránt”. A következő két évet az építkezésre szánják, és “ha minden jól megy”, akkor 2014-re a mai kormánypártok legkomolyabb kihívójává válhatnak – véli Tordai. Ennek kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy a közvélemény-kutatási adatok szerint, a politikai értékeket tekintve több mint egymillió választó érzi magához közelállónak a zöld értékeket, az igazságos társadalom, a fenntarthatóság és a részvételi demokrácia eszméit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik