Belföld

Pert vesztett Dávid Ibolya Almássyval szemben

Hiába fellebbezett az MDF egykori elnöke, jogerősen pert nyert ellene a volt alelnök.

Helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Bíróság szeptemberi döntését. Almássy Kornél volt független országgyűlési képviselő jogerősen is pert nyert az MDF és a párt korábbi elnöke, Dávid Ibolya (a képen) ellen.

Az alpereseknek a jó hírnévhez fűződő jog megsértése miatt nem vagyoni kártérítésként 1,4 millió forintot kell fizetniük. A bíróság megállapította: az MDF a 2008. szeptember 12-én a párt honlapján közzétett, Dávid Ibolya pedig a Népszabadságban megjelent nyilatkozatával olyan hamis látszatot keltett, hogy Almássy megbízást adott Dávid Ibolyával kapcsolatos adatgyűjtésre, és méltatlanná vált a politikai közéletben való szereplésre. A bíróság felszólította az alpereseket, hogy a párt honlapján fejezzék ki sajnálkozásukat.

Dávid Ibolya az MDF-ben zajló tisztújítás idején, 2008. szeptember 12-én egy sajtótájékoztatón egy CD felmutatásával – amely egy hangfelvételt tartalmazott arról, hogy őt meg akarják figyeltetni – bűncselekmény elkövetésére és Almássy Kornél személyére utalt, és azt mondta: “méltatlan ember” egy demokratikus parlamentben az, aki ilyen eszközöket igénybe vesz vagy támogat.

Almássy Kornél az MDF alelnökeként elindult az MDF elnöki posztjáért, ám – mint akkor közölte – a vele szemben állók közvetítők útján megzsarolták, arra akarták rávenni, hogy lépjen vissza az elnökjelöltségtől. Ezt végül meg is tette. Visszalépésének okairól azt állította: családját, barátait és az MDF mellette álló tagjait is többször megfenyegették. Ezt követően az MDF kizárta soraiból.

Az adatgyűjtési ügy 2008 szeptemberében pattant ki, miután a Nemzetbiztonsági Hivatal akkori főigazgatójának feljelentése alapján házkutatást tartottak az UD Zrt.-nél, és a cégvezetők lakásán. Dávid Ibolya a házkutatások után bejelentette: a legfőbb ügyésztől és a Nemzeti Nyomozó Irodától is soron kívüli vizsgálatot kér, mert Almássy érintett lehet az őrá vonatkozó adatgyűjtésben.

A rendőrség akkor magántitok jogosulatlan megismerése és más bűncselekmények miatt eljárást indított ismeretlen tettes ellen, ezt azonban később bűncselekmény hiányában megszüntették. Azóta az UD Zrt.-üggyel összefüggésben négy embert gyanúsítottak meg: Dávid Ibolyát, Herényi Károly volt MDF-es politikust, Tóth Károly volt MSZP-s képviselőt és Szilvásy György volt minisztert.

Dávid Ibolyát kétrendbeli, személyes adattal való visszaélés és egyrendbeli kényszerítés bűntette miatt, Herényi Károlyt pedig egyrendbeli, személyes adattal visszaélés miatt hallgatta ki korábban a főügyészség. Tóth Károly hivatalos személyként és felbujtóként elkövetett különleges személyes adattal való visszaéléssel, Szilvásy Györgyöt egyrendbeli, hivatalos személyként, folytatólagosan elkövetett, különleges személyes adattal való visszaéléssel gyanúsították meg.

Az ügyészség decemberben vádat emelt a gyanúsítottak ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik