Belföld

Moszkvai ingatlanügy: Budai a volt miniszterek szerepéről

Az elszámoltatási kormánybiztos szerint Veres János volt pénzügy- és Göncz Kinga volt külügyminiszternek mindenképpen kellett rendelkeznie információkkal.

Budai Gyula ezt budapesti sajtótájékoztatóján mondta a Magyar Nemzetben kedden megjelentekkel kapcsolatos kérdésre válaszolva. A napilag arról írt, hogy értesülésük szerint két nagy magyar gyógyszergyártó cég, az Egis Nyrt. és a Richter Gedeon Nyrt. is szerette volna megvásárolni 2006-ban a moszkvai kereskedelmi kirendeltség épületét.

Az elszámoltatási kormánybiztos ezzel kapcsolatban azt mondta: tudomása szerint a Magyar Nemzetben megjelentek valósak, valóban volt két olyan cég, amely vevőként jelentkezett, és jelentős vételárat kínált az épületért.

Budai Gyula szerint a nyomozás további része ezeknek a körülményeknek a tisztázása, valamint annak, hogy az adott kérdésben Veres János akkori pénzügyminiszter, és Göncz Kinga akkori külügyminiszter milyen információkkal rendelkezett. “Mindenképpen kellett, hogy rendelkezzenek információkkal, ugyanis e nélkül az egész értékesítés nem történhetett volna meg” – mondta.

A fideszes politikus hozzátette, azzal, hogy átadta az ügyészségnek a moszkvai kereskedelmi központ értékesítésével kapcsolatos iratokat, az ő feladata lezárult.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik