Belföld

Az LMP-nek garanciák kellenek, mielőtt asztalhoz ülnek

Az LMP Országos Politikai Tanácsa azt javasolja a parlamenti frakciójának, hogy csak abban az esetben csatlakozzanak az alkotmányozáshoz, ha a Fidesz nyilvánvalóvá teszi, hogy szakít az elmúlt hónapok jogállamromboló politikájával.

A tanács elnöksége szombati közleményében azt írta: a kormánypártoknak egyértelmű és kőkemény garanciákat kell adnia arra, hogy nem erőből, hanem a kétharmados parlamenti többségnél szélesebb társadalmi támogatottsággal fogadják el az új alaptörvényt.

Az Országos Politikai Tanács azt javasolja a párt frakciójának, hogy az alkotmányozási folyamatban való részvétel feltételeit konkrét jogszabálytervezetek formájában nyújtsa be az Országgyűlésnek – olvasható a dokumentumban.

A közleményben a párt vezetése emlékeztetett arra, a Lehet Más a Politika (LMP) október végén azért vonult ki az alkotmány előkészítésének folyamatából, mert az Alkotmánybíróság jogköreinek megnyirbálásával, a visszamenőleges hatályú jogalkotással és a magántulajdon elleni merényletével a Fidesz hadat üzent az alkotmányosságnak. Időközben az is világossá vált – tették hozzá-, hogy a Fidesz az alkotmányozás kapcsán nem akarja biztosítani a valódi társadalmi párbeszéd lehetőségét, az ehhez szükséges időt, és nem törekszik arra sem, hogy valódi társadalmi konszenzus alakuljon ki az új alaptörvényről.

Az ilyen alkotmányozási folyamat az LMP számára teljes mértékben elfogadhatatlan, hiszen – tartalmától függetlenül – egy ilyen alaptörvény nem válhat legitimmé; nem egységesítené, hanem megosztaná az országot – hangsúlyozza a közlemény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik