Belföld

Már csak a II. kerület vezetője van a fonódó villamos ellen

Láng Zsolt állítólag maga alatt vágja a fát, amiért ellenzi a projektet. A főváros már előkészítette a kisajátítást.

Már előkészítette a főváros a kisajátítási eljárást a budai fonódó villamos ügyében, és ha a márciusi közgyűlésig nem sikerül Láng Zsolt II. kerületi fideszes polgármesterrel megegyezni, megindul a procedúra – tudta meg a Hírszerző.

A közgyűlés márciusi napirendjén szerepel az erről szóló határozat, és mivel a beruházással kapcsolatban gyakorlatilag teljes a politikai konszenzus, nem kétséges a döntés. Ebben az esetben nagyjából három hónap alatt végrehajtható a kisajátítás.

Az internetes hírportál városházi forrásai szerint egyébként Láng Zsolt körül a kerületben és a Fideszben is ritkul a levegő a beruházás ellenzése miatt. Láng Zsolt viselkedését érthetetlennek találják, miközben a fonódó villamos-beruházást még Orbán Viktor is támogatta. Egy magát megnevezni nem kívánó informátor szerint a politikus “most intézi el, hogy 2014-ben se képviselő-, se polgármesterjelölt ne legyen”.

AJÁNLOTT LINK:

Budai fonódó villamos: már előkészítette a főváros a kisajátítást (Hírszerző)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik