Belföld

Igazságosabb adórendszert sürget az MSZP

Az MSZP szerint a kormánynak a jelenlegi adórendszer módosítgatása helyett egy igazságosat kell bevezetnie.

Tukacs István képviselő a szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szavaira reagált, aki az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában arról beszélt: várhatóan az élettársi kapcsolatban nevelkedőkre is kiterjesztik a gyermekek után járó adókedvezményt.

A szocialista politikus szerint az az adórendszer, amelyet – a változtatás tartalmától függetlenül – egy hónappal a bevezetése után már módosítani kell, “semmire sem való”, ezért arra szólította fel a kormányt, hogy ne “hegesztgesse”, hanem csináljon helyette egy igazságosabbat.

Megismételte, hogy az egykulcsos szja “az alacsony keresetűeket bünteti, a magas jövedelműeket jutalmazza”. Tukacs István tapasztalatai alapján azt mondta: a közszférában a munkavállalók 60 százaléka kérte, hogy ne csökkenjen a fizetése az elmúlt évihez képest.

Szavai szerint a versenyszférában rosszabb a helyzet, mivel ott a munkáltatók többsége gazdasági érdekeit mérlegelve jobbára nem kárpótolja az új adórendszer veszteseit.

Tukacs István arra is felhívta a figyelmet, hogy az új adórendszernek nincs a gazdaságot élénkítő, a fogyasztást növelő hatása, mivel a magas keresetűek inkább megtakarítanak, vagy külföldön költik el többletjövedelmüket.

Előzőleg Soltész Miklós államtitkár a közrádióban arról beszélt, hogy a kormány kezelni akarja a problémát, amit a fogyó és öregedő társadalom jelent. Az államtitkár szerint a családi kedvezmény üzenete, hogy “a családosoknak ne legyen nehezebb az életük, mint azoknak, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak gyermeket vállalni.

AJÁNLOTT LINK:

Kiszámítható családtámogatást akar a kormány (MR1-Kossuth Rádió)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik