Belföld

Giró-Szász: puha volt, de nem konfliktuskerülő Orbán

Az elemző szerint voltak jelek arra, merre tart majd a gazdaságpolitika.

A preambulum fejezheti ki az új alkotmányban az Orbán Viktor évértékelőjében említett “magyar szellemet”, a nemzeti összetartozást – vélte a Századvég Alapítvány igazgatója az InfoRádióban. Giró-Szász András hangsúlyozta: az Alkotmány jelenlegi preambuluma nem fejezi ki azt az összetartozást, nemzettudat-gondolatot, amelyet más államok preambulumai igen.

A politikai elemző az országértékelőről azt mondta: az egy puha, konfliktust nem eredményező beszéd volt. Mint mondta, ez nem jelent konfliktuskerülést, mert a beszédben megmutatkoztak azok a fókuszpontok, amelyek jelzik – igaz egyelőre nem biztosan -, hogy merre tart majd a gazdaságpolitika tavasszal.

Giró-Szász András beszélt a magán-nyugdíjpénztári vagyonról is, ami szerinte lehetőséget kínál arra, hogy annak jelentős részéből államháztartási hiányt lehessen csökkenteni. Az ezt kritizálók szerint ez egy “egyszeri jótétemény”, de az elemző felhívta a figyelmet: ezáltal a következő évekre 200-240 milliárddal lehet csökkenteni az állami kiadásokat.

Ha ehhez társul még a többi terület átalakítása, akkor létrejöhet az az 500-800 milliárdos plusz, amely lehetővé teszi az állam eredményes működését. Giró-Szász szerint politikailag azért sikeresek ezek a korábbi közgazdasági dogmákkal szakító lépések, mert így lehetővé válik, hogy a kormány úgy tegye rendbe az államot, hogy annak költségei ne a hétköznapi embereket terheljék.

AJÁNLOTT LINK:

Giró-Szász: Puha, de nem konfliktuskerülő volt Orbán Viktor beszéde (InfoRádió)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik