Belföld

Átverhette a repteret a Zóna Taxi

Veres István szerint egy korábbi nyomozás alapján készült házkutatási paranccsal jelentek meg a nyomozók a házában.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) nyomozói több helyszínen is házkutatást tartottak Budapesten, köztük Veres Istvánnál, a Zóna Taxi résztulajdonosánál és a cég két másik épületében is. A rendőrök olyan iratokat kerestek, amelyekből kiderül, hogy a reptéri taxi szolgáltatásra a Zónával korábban kötött szerződés okozott-e hátrányt a Budapest Airportnak (BA).

Az RRI hivatalosan azt közölte, hogy csalás miatt, ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást. Gyanú merült fel arra, hogy a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt.-vel szerződéses kapcsolatban álló személytaxi szolgáltatást végző gazdasági társaság 2006. és 2010. között valótlan forgalmi adatok alapján fizetett fuvaronkénti díjat a BA Zrt.-nek, mellyel kárt okozott neki. Az RRI munkatársai házkutatást tartottak az érintett budapesti székhelyű gazdasági társaság telephelyein, a tulajdonos, valamint a tisztségviselők lakásán, ahol a nyomozók különböző dokumentumokat és informatikai eszközökön tárolt adatokat foglaltak le.

Veres István, a Zóna Taxi vezérigazgatója a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a házában a rendőrök egy korábbi nyomozás alapján készült házkutatási paranccsal jelentek meg. A házkutatási parancson a korábban Sz. György és társai – ügyében indult nyomozásra hivatkoztak – mondta Veres.

Veres felhívta a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság munkatársainak figyelmét, hogy a Zóna Taxi decemberben feljelentést és bejelentést tett az ügyészségen és az országos rendőrfőkapitánynál ellenük, különböző visszaélések miatt, így szerinte különös, hogy nála éppen ők tartottak házkutatást. Ez a lépés ugyanis szerinte megkérdőjelezi a pártatlan és részlehajlás mentes eljáráshoz fűződő jogokat. A házkutatáskor egyébként laptopokat – például az egyik gyereke és egy amerikai vendége gépét – vitték el tőle. Azt ígérték a rendőrök, ha nem találnak rajtuk semmit, három nap múlva visszaadják.

A házkutatáson szereplő nevek a Független Hírügynökség információi szerint Rényi Vámos Krisztinára és Sziebert Györgyre utalnak, akiket még 2009-ben gyanúsított meg a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság. Ők állítólag fiktív megbízásokat adtak ügyvédi irodáknak, a megbízási díj egy részét pedig visszakapták.

Veres István a Független Hírügynökségnek ezzel kapcsolatos kérdésére azt mondta, hogy a Zóna Taxi és a BA közötti korábbi szerződéshez egyáltalán nem volt köze a BA gyanúba fogott korábbi jogi igazgatójának. A birtokában lévő dokumentumokra hivatkozva azt mondta, hogy a Budapest Airport a taxi drosztokat 2006-ban ingyen kapta meg a fővárostól, azonban használati díjat kért a Zónától. 2010 ősze óta pedig polgári perek zajlanak, mert a BA szerint a Zóna 100 millió forinttal tartozik nekik, a Zóna pedig 180 milliót követel a BA-tól, mert az ő véleményük az, hogy valójában túlfizetés történt. Annyi biztos, hogy a BA-nak hátránya nem származhatott – mondta a Zóna vezérigazgatója. Veres István szerint nem igaz, hogy az említett időszak zónás tisztségviselőinél házkutatás lett volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik