Belföld

Balczó Zoltán: Népámítás helyett népszavazást

A Jobbik arra kéri a kormánytöbbséget, hogy a "népámításnak" tekinthető nemzeti konzultáció helyett népszavazással erősítse meg a tervezett új alkotmányt.

Balczó Zoltán, az Országgyűlés jobbikos alelnöke szombaton sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a lakosság az alkotmányozás jelenleg ismert menetrendje alapján nem szólhat bele érdemben az új alaptörvény kialakításába.

Az ellenzéki képviselő szerint “csupán látszat és szemfényvesztés” a kabinet által meghirdetett nemzeti konzultáció, amellyel kizárólag az alkotmányozás “egypártiságát” kívánják leplezni.

A jobbikos politikus úgy látja, az állampolgároknak szánt kérdőívek, illetve az önkormányzatok felügyelete alatt tervezett közmeghallgatások sem biztosítanak kellő véleménynyilvánítási lehetőséget. “Nincs kétségem ugyanis afelől, hogy Debrecenből, a Kósa Lajos polgármester által összegzett vélemények furcsa módon egybe fognak esni a végső alkotmány szövegével” – fűzte hozzá.

Balczó Zoltán kifogásolta továbbá, hogy a parlament a kormány tervei alapján március 7-én fogadhatja el az új alkotmány koncepcióját, egy héttel később, március 15-én pedig már az ez alapján készült törvényjavaslat kerül a Ház elé. A politikus szerint ennyi idő alatt lehetetlen elvégezni az alkotmánytervezet kodifikációját, ráadásul a parlamenti vita előtt a képviselőknek sem lesz elég idejük arra, hogy alaposan áttanulmányozzák az indítványt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik