Belföld

Szócska: szükség lenne egy sürgősségi akadémiára

A szervezés hamarosan megkezdődik, ehhez európai uniós forrásokat is igénybe kívánnak venni.

“A mentőszolgálat és egyetemi tanszékek együttműködésében induló sürgősségi képzés egyelőre csak ötlet, de határozott a szándék, hogy megvalósuljon, mert Magyarországon komoly hiány van sürgősségi szakemberekből” – mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár Pécsen, országjáró körútjának Baranya megyei állomásán tartott sajtótájékoztatón.

Betlehem József, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának dékánja rámutatott: az akadémia olyan szakmai fórum lenne, amely a sürgősségi területeken dolgozók és az erre a pályára készülő hallgatók képzését, továbbképzését, tudományos munkáját segítené. “Olyan tudományos bázis, műhely létrehozását tervezzük, amelynek az egész ország, az egész sürgősségi ellátórendszer híján van” – mondta. Megjegyezte: jó esély van rá, hogy az első ilyen akadémia idén szeptembertől Pécsen működhet.

Szócska Miklós a nap folyamán Somogy, Tolna és Baranya megye önkormányzati és egészségügyi intézményeinek vezetőivel s mások mellett országgyűlési képviselőkkel folytatott megbeszéléseket az egészségügy megmentését célzó Semmelweis-tervről.

Az államtitkár pécsi sajtótájékoztatóján a kórházak anyagi helyzetével kapcsolatban közölte: az egészségügyi intézmények adósságállománya tovább mérsékelhető a klinikai műszaki-gazdasági együttműködésekkel. Ezek célja, hogy egységes közbeszerzésekkel megtakarításokat érjenek el.

Szócska Miklós utalt rá, hogy tavaly a másodikról a harmadik negyedévre 10 milliárd forinttal, 37 milliárdról 47 milliárdra nőtt az egészségügyi intézmények adósságállománya. Ezt a terhet év végén 27 milliárd forintos “konszolidációs összeggel” csökkentették.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik