Közös sajtótájékoztatón ismerteti ma a fővárosi egészségügy jövőjét a főpolgármester és az ágazatért felelős államtitkár. Tarlós István azután hirdetett rendkívüli tájékoztatót, hogy tegnap közleményben írta felül szakmai helyettese, Szentes Tamás tegnapi intézkedéseit.
Ma tehát valószínűség eldől, milyen sors vár a 12 intézményre. A jelek szerint komoly vita van a Fideszen belül, a Népszava szerint erre utal, hogy hétfőn lekerült a napirendről Szentes fővárosi kórházintegrációt célzó előterjesztése. Tarlós inkább államosítana.
Közben megszólalt az ügyben a fővárosi kormányhivatal vezetője (Szentes elődje) is. Szerinte a mostani elképzelés nem szolgálja az ország, a főváros egészségügyét; semmi köze a nagytérségi rendszerhez, a kormányzati programhoz, amely a betegutakban hoz létre új irányítási rendszert.
Pesti Imre a Magyar Hírlapnak annak kapcsán beszélt, hogy lekerült a napirendről a fővárosi tulajdonú kórházak integrációja. Mint mondta, nagyon komoly szakmai anyag van a főpolgármester asztalán arról, hogyan kell a főváros egészségügyét gazdaságosan működtetni.
Ha a városvezetés mégis meg akar szabadulni a veszteséges intézményektől, akkor a Heim Pál kórháztól, a Stomatológiai Intézettől, a Károlyi Sándor utcai kórháztól kell megválnia, bár – ahogy fogalmazott – ezek ettől nem működnének jobban, mert az államtól sem kapnának több pénzt.
“Bízom a főpolgármester úr tapasztalatában és bölcsességében, hogy jó gazdaként nem szabadulni akar a kórházaktól, hanem jól szeretné működtetni azokat” – tette hozzá Pesti Imre.
A Népszabadság ugyanakkor arra emlékeztet, hogy hét végén és az azóta eltelt néhány napban a főváros több modellt is meghirdetett intézményei sorsát illetően. Szentes Tamás először még a kórházak összevont, integrált működtetéséről beszélt, miközben kiderült, hogy már egy nappal korábban elvi megállapodást kötött Tarlós István főpolgármester társaságában Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárral a fekvőbeteg-ellátó intézmények állami működtetésbe adásáról.
AJÁNLOTT LINKEK:
Lefejeznék a fővárosi kórházakat (Népszabadság)
Letiltott mészárlás a fővárosi kórházakban (Népszava)
Tarlós leállíttatta a kórházigazgatók felmentését (Hír24)