Belföld

Devecseri adományeltűnések: csak “mendemondák” vannak

A nyomozás megindítása óta eltelt másfél hétben nem érkezett a bűncselekmény gyanúját igazoló bejelentés a rendőrséghez.

A rendőrség januárban indított vizsgálatot annak kiderítésére: van-e valóságalapjuk azoknak a híreszteléseknek, amelyek szerint különféle adományok tűntek el a vörösiszappal tavaly októberben elöntött Devecserből.

Frankó Marianna, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint azóta összesen két bejelentés érkezett a rendőrséghez, a bejelentők mindkét esetben a településen közszájon forgó mendemondákról számoltak be. “Olyan információt nem kaptunk, amely bűncselekmény gyanúját igazolná” – fogalmazott a szóvivő.

A hivatalból indított nyomozás célja annak tisztázása, hogy az adományok kiosztásával kapcsolatban történt-e bűncselekmény. A nyomozó hatóság kéri a lakosság segítségét, hogy aki a híresztelésekben szereplő visszaélésekkel kapcsolatban konkrét információval rendelkezik, tegyen bejelentést a megyei kapitányságon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik