Belföld

Selmeczi: óriási siker a nyugdíjvédelmi program

A magán-nyugdíjpénztári tagok 96,8 százaléka választotta az állami nyugdíjrendszert.

Selmeczi Gabriella miniszterelnöki megbízott arra számít, hogy február végéig összesen 102 458 fő marad magánpénztári tag. A tegnap esti adatok szerint 102 019-en már nyilatkoztak erről, a hónap végéig pedig még 439-en akarják fenntartani tagságukat.

Selmeczi Gabriella közölte: a vagyonátadás, -átvétel minden forintját ellenőrizni fogják. Hozzátette: az állami rendszert választók leghamarabb áprilisban kaphatják meg a reálhozamukat. (Mindez azért furcsa, mert korábban a PSZÁF szóvivője azt mondta, a pénztáraknak év végéig kell a tagok reálhozamát megállapítani.)

A miniszterelnöki megbízott a menetrendről szólva felhívta a figyelmet: március 1-jétől kapják meg a magánnyugdíjpénztárak az adatokat arról, tagjaik közül kik választották az állami rendszert; a pénztáraknak ezt követően 45 nap alatt kell kidolgozniuk egy programot az elszámolásról, a vagyonátadás, -átvételről.

Ezt a dokumentumot a magánpénztáraknak el kell küldeniük a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF), amely 3 napon belül jelez vissza ennek jóváhagyásáról; ezt követi a vagyonátadás, -átvétel, és annak kiszámolása, hogy a tagoknak van-e és ha igen, akkor mennyi a reálhozama – fűzte hozzá Selmeczi.

Ha valaki nem nyilatkozik február végéig arról, milyen formában szeretné felvenni az esetleges reálhozamot, akkor a pénztár március végéig nyilatkozatot küld ki, amelyet kitöltve rendelkezhetnek az összegről. Ha ezzel a lehetőséggel sem élnek, akkor a postás megpróbálja a pénzt kézbesíteni, ha az sem jár sikerrel, az összeg nem vész el, bekerül az állami nyugdíjrendszerbe.

Most dolgozik a kormányzat azon, hogy az állami nyugdíjrendszer stabil, kiszámítható legyen a jövőben; az új rendszer törvényben is preferálja majd, ha valaki pluszpénzeket, például a reálhozamát be szeretné fizetni az állami kasszába, minden járulékfizetőnek lesz egyéni számlája az állami rendszerben.

Selmeczi azt mondta, tegnap az “ajtók záródtak”, az állami nyugdíjrendszerbe már nem lehet visszalépni, de ha valaki időközben megrokkan, eldöntheti, visszalép-e az állami rendszerbe; ha pedig valaki özvegy lesz, akkor azt döntheti el, hogy az állami özvegyi nyugdíjat választja-e, vagy elhunyt hozzátartozója magánnyugdíjpénztárától kéri-e a juttatást.

A kormány nem számít arra, hogy az Alkotmánybíróság visszadobja a pénztárválasztásról szóló jogszabályokat – felelte egy kérdésre Selmeczi Gabriella, aki szerint szabad választást biztosítottak. Visszaállították az állami nyugdíjrendszer biztonságát, védik a nyugdíjasok kifizetéseit.

A Fidesz országgyűlési képviselője szerint a nyugdíjvédelmi program azért volt óriási siker, mert mindenki jól járt, illetve a közérdek hatalmas sikert aratott a magánérdek felett. Minden magyar polgár válláról lekerült a teher, amit a magánnyugdíjrendszer okozott, amit az érintettek vagy adó, vagy járulék formájában fizettek.

Akik az állami rendszert választották, azok a saját és a közösségi érdekeket tartották szem előtt – fogalmazott a miniszterelnöki megbízott, aki az MSZP-ről szólva megjegyezte: az ellenzéki párt képtelen volt titkolni azt, hogy a magánpénztárak mögött álló milliárdos spekuláns üzletemberek érdekeit védi.

Az MTI híradása alapján Selmeczi Gabriella számára az is kiderült a szocialisták reakcióiból, hogy politikai és anyagi összefonódások lehetnek az MSZP és a magánnyugdíjpénztár-tagok között. A fidesz.hu-n viszont ugyanebben a szövegkörnyezetben az MSZP és az üzleti körök kapcsolatairól olvashatunk.

Az MSZP szerint szégyenletes, hogy “egy felháborító zsarolással kikényszerített átlépést” Selmeczi Gabriella sikernek nevez, és a nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott jobban tette volna, ha inkább hallgat ahelyett, hogy “egy nemzetellenes cselekedettel” dicsekszik.

Kormos Kata szóvivő szerint ha fordítva történt volna a nyugdíjpénztár-választási lehetőség, azaz azoknak kellett volna nyilatkozniuk, akik az állami nyugdíjpénztárba akarnak visszatérni, akkor fordított eredmény született volna. “A Fidesz egy jól működő nyugdíjrendszert vert szét, hiszen Szijjártó Péter nemrég ismerte el, hogy fogalmuk sincs, mi lesz 20-30 év múlva a nyugdíjakkal”. – áll Kormos közleményében.

Több mint százezren maradtak a magánkasszákban

Szőke Lovas Zsuzsa, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) sajtótitkára közölte, hogy azok a helyszíni nyilatkozattételre jogosult, illetve tartósan külföldön tartózkodó pénztártagok, akik január 31-ig rajtuk kívül álló okból nem tudtak nyilatkozni, február 28-ig – a nyilatkozat pótlásával egyidejűleg – igazolási kérelmet nyújthatnak be.

Aki most nem nyilatkozott a maradásról, annak március 1-jével automatikusan megszűnik a tagsági jogviszonya, számlaegyenlegét átutalják az állami nyugdíjalapba. Az állami rendszerbe visszalépők a tagi kifizetéseket – a korábban befizetett tagdíj-kiegészítéseket és a reálhozamot – adómentesen felvehetik majd.

A hétvégéig több mint húszezer jogfenntartó nyilatkozatot juttattak el a pénztártagok a vegyipari szakszervezethez (VDSZ), amely felajánlotta, hogy ingyen helyezi ügyvédi letétbe a pontosan kitöltött és aláírt dokumentumokat, amelyek aláírói kifejezetten a jogszabályi korlátozások miatt léptek vissza az állami nyugdíjrendszerbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik