Belföld

Nem változott jelentősen Orbán vagyona

Nyilvános a kormányfő vagyonnyilatkozata. A határidőig minden képviselő nyilatkozott.

Orbán Viktor – a honlapján hétfőn este közzétett vagyonnyilatkozata szerint – továbbra is felerészben tulajdonosa a feleségével közösen 2002-ben vásárolt budapesti, XII. kerületi társasházi lakásnak. Ezen túlmenően a miniszterelnök feltünteti 2006-ban vásárolt felcsúti, összesen 5035 négyzetméter belterületi földjeit, amelyeket 50 évre ingyenesen átengedett a Felcsúti Utánpótlásért Alapítványnak.

Értékpapírban, takarékbetétben elhelyezett megtakarítása és autója nincs a politikusnak.

A házastársával közös számlán több pénz van, mint tavaly júniusban, amikor legutóbb nyilatkozott vagyonáról Orbán Viktor: akkor 517 ezer forintot tüntetett fel, most 968 ezret.

Banki tartozása továbbra is a 2002-ben feleségével közösen felvett 20 millió forintos jelzáloghitel még fennálló része.

Orbán Viktor jövedelmei között tünteti fel a Miniszterelnökségtől kapott törvény szerinti javadalmazását és képviselői fizetését. A Fidesz-elnöki fizetését határozatlan ideig felfüggesztette.

Mindemellett volt 6,3 millió forint könyvkiadásból származó eseti jövedelme.

A hétfői határidőig egyébként az Országgyűlés valamennyi, összesen 385 aktív képviselője leadta saját és hozzátartozói vagyonnyilatkozatát, amelyek február 1-jétől válnak megtekinthetővé az Országgyűlés honlapján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik