Belföld

Az ügyészségen a West Balkán-ügy iratai

Nyolc ember ellen élt vádemelési javaslattal a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Bűnügyi Főosztályának Életvédelmi Osztálya.

Az ügyben keletkezett iratokat a BRFK hétfőn adta át a Budapesti VI. és VII. kerületi ügyészségnek.

A január 15-én a West Balkán szórakozóhelyen történt tragédia során hárman meghaltak, a jelentkezések és a felkutatások alapján további 14 ember nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérülést szenvedett. A bűncselekmény nyomozati szakaszában a nyomozók több házkutatást tartottak, ezek során különböző dokumentumokat, iratokat, szerződéseket foglaltak le – közölte a rendőrség a honlapján.

“A szakszerű, minden részletre kiterjedő aprólékos felderítés során” a BRFK munkatársai összesen 113 embert hallgattak ki tanúként és 11 igazságügyi szakértőt – többek között igazságügyi építész szakértőt, igazságügyi tűzbiztonsági szakértőt, eseti közegészségügyi szakértőt, igazságügyi orvos szakértőt, igazságügyi írásszakértőt, igazságügyi toxikológus szakértőt, igazságügyi vegyész szakértőt, vagyonbiztonsági eseti szakértőt, igazságügyi informatikus szakértőt – vontak be az eljárásba.

A halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés és más bűncselekmények miatt folytatott eljárás iratanyaga 7991 oldal, melyből 4964 oldal a nyomozati anyag, a fennmaradó iratmennyiség pedig a 10 kötetbe rendezett melléklet – olvasható a rendőrség közleményében.

Nagy Anna kormányszóvivő hétfőn közölte: összeállította a kormány által létrehozott munkacsoport azt a jogszabálytervezetet, amelynek célja, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő olyan tragédiák, mint január 15-én a West Balkán szórakozóhelyen. A munkacsoport javaslata szerdán kerül a kabinet elé, a módosuló szabályozás részleteit ezt követően ismertetik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik