Belföld

MSZP: rossz irányba mennek a dolgok

Rossz irányba mennek a dolgok, az utóbbi pár hét pedig a nagy szereplések és a nagy blamázsok időszaka volt Simon Gábor szerint.

Erről az MSZP választmányának elnöke a szocialista párt idei első országos választmányi ülésén beszélt szombaton, Budapesten. A nagy szereplések és a nagy blamázsok időszaka volt az utóbbi pár hét – mondta az MSZP válaszmányi ülésén Simon Gábor. A szocialista párt választmányi elnöke ezzel Orbán Viktor Európai Parlamentben elhangzott beszédére utalt, amelyből a választmány tagjainak le is vetíttettek néhány részletet. Simon Gábor azt mondta: ez volt az utóbbi időszakban a legnagyobb blamázs, ami történt.

A politikus kijelentette: jelenleg rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon, az azonban örvendetes, hogy bebizonyosodott: a civil világ is képes véleményt nyilvánítani és a hangját hallatni. Simon Gábor beszélt a médiatörvényről is, amelyről azt mondta, hogy a demokráciában a média ellenőrzi a hatalmat, nem a hatalom a médiát. Rossz irányba mennek a dolgok azért is, mert 3 millió magán-nyugdíjpénztári tagot megzsarolt a kormány, államosította a befizetett vagyont, csorbított az Alkotmánybíróság jögkörén és a sajtószabadságon is. Simon Gábor szerint ezek miatt a jövőben a “társadalomnak kell megnyilvánulnia”.

Simon Gábor beszéde után az MSZP Választmánya zárt ülésen folytatta munkáját. Napirenden lesz egyebek mellett az MSZP önmeghatározása, ideológiai alapelvei, és programja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik