Belföld

Újabb nyomozás és cáfolat filozófusügyben

Budai Gyula feljelentése alapján hűtlen kezelés miatt nyomoznak.

Az elszámoltatási kormánybiztos két, a filozófuspályázatokkal foglalkozó feljelentése alapján hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség. A Magyar Nemzetet a Budapesti Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta, hogy az eljárást a gazdaságvédelmi főosztály ismeretlen tettes ellen folytatja.

“A Heller Ágnes, Vajda Mihály, Radnóti Sándor és más balliberális filozófusok nevével fémjelzett csoportosulások még Magyar Bálint (SZDSZ) oktatási minisztersége idején jutottak hozzá csaknem félmilliárd forinthoz a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázatain” – írja a lap, vitatva, hogy az elkészült művek megfeleltek-e a pályázati kiírás feltételeinek.

Budai Gyula szerint “a projektek során a pályázatban meghatározott céltól eltérően s nem a jogszabályokban meghatározottak szerint használták fel az elnyert pénzt”. A kormánybiztos példaként több százezres szállodaszámlákat, párizsi vonatjegyet, valamint milliós adatbázis-fejlesztést, illetve szoftver- és hardver-szaktanácsadást említett.

A Népszabadság közben a 168 Órára hivatkozva azt írja, hogy a Magyar Nemzet állításaival ellentétben nem Magyar Bálint indította el a kutatási programot, amelynek felhasználása miatt most vezető filozófusokat vádoltak meg szabálytalanságokkal. A Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Programot az első Orbán-kormány indította el, Pálinkás József oktatási miniszter felügyelte.

Ő a filozófusok újságbeli meggyanúsítása kapcsán a Magyar Tudományos Akadémia elnökeként a minap fejtette ki aggályait a pályázati rendszerrel kapcsolatban – emlékeztet a hetilap, amely utánajárt, kik kaptak Pálinkás József idejében támogatást az NKFP inkriminált 5. alprogramjában. Nyert a Fidesz holdudvarához sorolható Professzorok Batthyány Körének több tagja (Granasztói György, Botos Katalin) az ismert jobboldali politológus Fricz Tamás. Jutott pénz Nyíri Kristófnak is, aki a Magyar Nemzet cikksorozatában támadta a filozófusokat: ő az NKFP pályázatán 2001-ben 43 millió forintot kapott a Recepció és kreativitás című kutatómunkájára.

A 168 óra cikke szerint ekkor nemcsak a jobboldalhoz tartozók nyertek a pályázatokon, hanem Hankiss Elemér, Glatz Ferenc, Inotai András és a Politikatörténeti Intézet igazgatója, Földes György is – emlékeztet a Népszabadság.

AJÁNLOTT LINKEK:

Újabb nyomozás filozófusügyben (Magyar Nemzet)
Filozófuspályázatok: a 168 Óra cáfolja a Magyar Nemzetet (Népszabadság)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik