Belföld

50 millió + áfáért lesz Sziget

Megszületett az egyezség a területhasználati díjról.

Megállapodást kötött Tarlós István és a Sziget fesztivál főszervezője a rendezvény területhasználati díjáról – tudatta a Főpolgármesteri Hivatal. A Sziget Kft. 50 millió forint plusz áfát fizet közterület-használat címén. A főváros cserébe a fesztiválozóknak kialakít egy csomagot, amely egyes városi szolgáltatások – BKV, gyógyfürdők, állatkert – kedvezményes használatára, látogatására jogosít fel.

A főpolgármester és Gerendai Károly abban is megállapodott, hogy az idei tapasztalatokat értékelik majd, s a jövőre nézve ezeket figyelembe véve állapodnak meg. A közlemény kitér arra, hogy az idén is megrendezik a Gyerekszigetet, de ennek a területhasználati díjáról még nem egyeztek meg.

György István főpolgármester-helyettes január 11-én közölte, hogy a főváros vezetése úgy döntött, a jövőben nem adja ingyen a Sziget fesztiválnak a Hajógyári-szigeten lévő területet, hanem közterület-használati díjat kér. Tarlós István korábban azt mondta, hogy a szervezőknek az előző városvezetés által kalkulált díjtételek alapján két és fél milliárd forintot kellene fizetniük, de a Sziget ebből “nagyon komoly kedvezményt fog kapni”- közölte akkor, hozzátéve, ennek mértéke 1-1,5 milliárd forint között ingadozik. A Sziget sajtóirodája akkor erre reagálva azt közölte: elképesztően irreális, hogy egy hétre több pénzért adjanak bérbe közterületet, mint amennyiért meg lehet vásárolni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik