Belföld

Országjárásra indul Schmitt Pál

Az államfő csütörtökön kezdődő körútja során minden megyébe ellátogat majd.

A köztársasági elnök utazásának célja, hogy közvetlenül találkozhasson az emberekkel – mondta Kiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője az MTI-nek. Hozzátette: az államfő minden hónapban ellátogat majd egy megyébe, a látogatások pedig mindig egy-egy meghatározott téma köré szerveződnek. Az első látogatás központi témája a munkahelyteremtés és az oktatás lesz.

A hivatalvezető elmondta: Schmitt Pál elsőként Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe megy, amelyet igen súlyosan érintett az árvíz. Az államfő csütörtökön délután ellátogat Felsőzsolcára, ahol Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője, Rácz Miklós, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője, valamint a helyi polgármester ad tájékoztatást az új árvízvédelmi gát építési munkálatairól – tette hozzá.

Kiss Norbert kiemelte: az államfő Miskolcra érkezve először a megyei közgyűlésen vesz részt. A hivatalvezető hangsúlyozta: a köztársasági elnök minden megyében elmegy majd a közgyűlésre, és ott minden frakció képviselője lehetőséget kap arra, hogy közvetlenül beszélhessen vele.

Schmitt Pált útjaira elkíséri felesége, Makray Katalin is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik