Belföld

Nyugdíjcunami az Alkotmánybíróságon

Eddig több mint kétszáz beadvány érkezett nyugdíjügyben az Alkotmánybírósághoz.

Az Alkotmánybíróság (AB) a témát még napirendjére sem vette, így biztos, hogy nem dönt január végéig az ügyben, hiába jár le akkor a pénztártagoknak szabott határidő – írja a Népszabadság. A lap szerint a jövő heti teljes ülés első napja még januárra esik ugyan, de addigra még bizonyosan nem készül el a határozattervezet.

A testületnek előbb azt is alaposan meg kell vizsgálnia, milyen alkotmányossági keretek között kezelheti egyáltalán a költségvetést, államháztartást érintő kereseteket. A Népszabadság szerint a az indítványok benyújtói leggyakrabban az alaptörvény 13. § (1) bekezdésébe kapaszkodtak, az mondja ki a tulajdonhoz való jogot. Szakértők nem tartják valószínűnek, hogy a teljes nyugdíjcsomagot megsemmisítenék.

A lap valószínűnek tartja, hogy több ülésre is szükség lesz, mire az alkotmánybírák eljutnak a határozathozatalig. Vagyis ma már inkább március–április tájékára várható a döntés, vagyis az sem zárható ki, hogy megkezdődik a vagyonátadás, mire az alkotmánybírák határozatot hoznak.
Ebben az esetben bajosan lehet visszaállítani az eredeti állapotokat, arra legfeljebb ígéretet tehet a kormány – ha kötelező erejűnek tartja magára nézve az AB döntését. Ugyanakkor próbálkozhat azzal is – és a Népszabadság szerint ez tűnik valószínűbbnek –, hogy olyan törvénymódosításokat nyújt be a parlamenthez, amellyel eléri, hogy a testület ne tudja megakadályozni a nyugdíjrendszer átalakítását.

AJÁNLOTT LINK:

Özönlenek a nyugdíj-beadványok az Alkotmánybírósághoz (Népszabadság)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik