Belföld

Felfüggesztett börtön két rendőrnek 2006 miatt

A két vádlottnak távoznia kell a rendőrségtől.

Felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtott jogerősen két rendőrt a Fővárosi Ítélőtábla. Az ok, hogy 2006. október 23-án Budapesten az utcán demonstrálók közül felszólítás nélkül, durván kiemeltek és bántalmaztak egy férfit, aki könnyű sérüléseket szenvedett.

A tábla szóbeli indoklása szerint minden rendőrnek meg kell tanulnia, hogy jogállamban csak törvényes keretek között alkalmazhat erőszakot, intézkedéskor óriási a hatalma, de a felelőssége is, az elszámoltatástól sem parancsnokai, sem a kormányok nem védhetik meg, kizárólag csak az, ha jogszerűen járt el.

A felmentésért, illetve enyhítésért fellebbező védelem perbeszédében azt kifogásolta, hogy megint – a parancsot akár testi épségük kockáztatásával is végrehajtó – kisrendőrökön verik el a port. A tábla annyiban módosította a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt első fokon kiszabott fél év – egy évre felfüggesztett -szabadságvesztés büntetéseket, hogy mellőzte a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli előzetes mentesítést, így a két vádlottnak távoznia kell a rendőrségtől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik