Belföld

Pálffy: magánügy, hol dolgozik a nejem

A KDNP-s politikus szerint semmi szükség rá, hogy a képviselők feltüntessék, családtagjuk közpénzből kapja-e a fizetését.

“Nem jártam közben a feleségem munkája érdekében” – mondta a Blikknek Pálffy István. A KDNP-s képviselő a lapnak nyilatkozott először a kinevezési botrány kirobbanása óta.

A múlt héten a Blikk írta meg, hogy az egykori tévés feleségét a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egyik háttérintézménye vette fel. A pályáztatást a tárca állítása szerint azért mellőzték, mert “munkabiztonsági okból sürgősen fel kellett venni egy kommunikációs szakembert”.

Arra a kérdésre, hogy nyilvános pályázati kiírás nélkül honnan értesült az álláslehetőségről a neje, Pálffy István azt mondta: “Judit a szakmai kapcsolatai révén tudta meg, hogy a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet olyan embert keres, aki rendezvényszervezéssel és kommunikációval foglalkozik.” A kereszténydemokrata politikus szerint semmi szükség nincs arra, hogy az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatukban feltüntessék, hogy dolgozik-e közpénzért valaki a rokonaik közül. Pálffy István úgy vélte: a politikus családtagja már nem közszereplő, ezért magánügy, hogy hol dolgozik és személyes adat, hogy merre van a munkahelye. A politikus úgy véli, azt sem lenne könnyű meghatározni, hol húzzák meg a határt: csak a feleség vagy a gyermek kerülne a nyilatkozatba, vagy már a sógor és testvér is.

A Blikk a múlt héten küldött levelet mind a 386 országgyűlési képviselőnek és arra kérte őket, nyilatkozzanak arról, hogy a rokonaik közül kapott-e valaki állami megbízást. Az MSZP-s Harangozó Tamás hétfőn kapta meg a levelet és elmondta: szerinte egyáltalán nem lenne probléma egy-két sorral kiegészíteni a vagyonnnyilatkozatokat.

AJÁNLOTT LINK:

Pálffy eltitkolná, hol dolgozik a neje (Blikk.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik