Belföld

A Jobbik megnyitná a Frei-dossziét

A párt feljelentést tesz a rendőrségen az FKF és a riporter által megkötött kommunikációs szerződés miatt.

A Jobbik hivatalos megkeresésben szólítja fel a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-t, hogy tegye nyilvánossá Frei Tamással kötött kommunikációs szerződését és a teljesítést hitelesen és teljes körűen igazoló dokumentációt – áll az ellenzéki párt budapesti elnökének keddi közleményében. Staudt Gábor úgy fogalmaz: a budapesti polgárok adóforintjaiból gazdálkodó cég két év alatt összesen nettó 30 millió forintot fizetett ki Frei Tamásnak, aki ezért nemzetközi összehasonlító elemzések elkészítését vállalta, valamint személyes meggyőző erejét latba vetve véleményvezér lett volna a lakossági akcióknál.

A sajtóban megjelent hírek szerint viszont Frei Tamás csupán a megrendelt tanulmányok harmadát tudta felmutatni, emellett a köztisztasági cég egyetlen olyan akciója sem kapott nyilvánosságot, amely “ennek a szemtelenül magas összegnek a kifizetését indokolta volna.” A Jobbik ezt úgy értékeli, hogy Frei Tamás “a budapestiek pénzén utazgatott szerte a világban.”

Frei Tamás szerződéseit az a Pákozdi István – akkori vezérigazgató-helyettes – írta alá, aki jelenleg Cegléd fideszes alpolgármestereként tevékenykedik – idézi fel a közlemény.

Staudt Gábor leszögezi: a Jobbik kitart az elszámoltatás mellett, és az ellenzéki párt a bűncselekménygyanús ügylet miatt feljelentést is tesz a rendőrségen. A párt emellett felszólítja az illetékeseket, hogy intézkedjenek az aránytalanul magas összeg visszaperlése érdekében.

AJÁNLOTT LINK:

Frei Tamás harmincmilliót kapott az FKF-től (Hír24)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik