Belföld

Atkári: a BKV miatt bukhat Budapest

A csőd elkerülése érdekében a kormánynak konszolidálnia kell a vállalatot - jelentette ki a főpolgármester tanácsadója.

Nem kerülheti el a csődöt a főváros 2014-ig, ha a BKV-t nem konszolidálja a kormány – jelentette ki Atkári János a Hírszerzőnek adott interjúban. A főpolgármester pénzügyi tanácsadója szerint ez kellemetlen helyzetbe hozná a kabinetet is. Úgy véli, kezdik felismerni, hogy a probléma nem odázható tovább még egy ciklussal.

Atkári egyértelművé tette, hogy a következő négy évet a város fizetőképességének megőrzésére kell szánni. Megszorításokra a többi közt azért van szükség, mert az előző vezetés várakozásait megcáfolta a valóság – tette hozzá. Budapest legfontosabb bevételei, az iparűzési adó- és illetékbevételek jelentősen, 14 milliárd forinttal csökkentek tavaly, és ez évről évre hiányozni fog a költségvetésből – fejtette ki Tarlós István tanácsadója.

A 2011-es költségvetési tervezetben hangsúlyozzák is, hogy ez még nem a jelenlegi vezetés „saját” büdzséje, de a tervek teljes felülvizsgálatát el fogják végezni. Egyelőre azonban nem látnak olyan tényezőt, ami a főváros legfontosabb bevételeit olyan mértékben pozitív irányba billentené, hogy szükségtelenné válnának a megszorítások. Ha valaki ezt takarékosságnak akarja nevezni, akkor szíve joga. Ettől még valószínű, hogy egy ilyentől az emberek nem lesznek okvetlenül boldogok – fogalmazott Atkári.

Mint elmondta: a megoldási irányokat tekintve a főpolgármester megbízik az általa felállított értékelésben, de szemléletbeli különbségek azért vannak közöttük. Ezek közül kiemelte a privatizáció kérdését, amibe például a BKV buszvonalainak lehetséges kiszervezése is beletartozik.

AJÁNLOTT LINK:

Csődbe megy Budapest, ha a kormány nem menti meg a BKV-t (Hírszerző)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik