Belföld

Szalai: gazdasági és politikai érdekek állnak a bírálatok hátterében

Az NMHH elnöke szerint sok külföldi támadás összemossa a válságadót és a médiatörvényt.

Szalai Annamária szerint alapvetően gazdasági és politikai érdekek állnak a médiatörvény körüli viták hátterében. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke az MR1-Kossuth Rádiónak nyilatkozva vasárnap azt mondta: sok külföldi támadás összemosta a médiatörvényt a válságadókkal, a bankadóval és a magánnyugdíjpénztárak ügyével.

Az MR1-Kossuth Rádió honlapján olvasható összefoglaló szerint Szalai Annamária arra számít, hogy elcsitulnak a médiatörvény körüli viták. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra: 2009 végén “attól volt hangos az ország”, hogy a washingtoni kongresszus határozatban ítélte el az Országos Rádió- és Televízió Testületet, mondván, szabálytalanul bonyolított le egy frekvenciapályázatot. Aztán kiderült, hogy az indítványozó kongresszusi képviselő kampányát a Sláger rádió tulajdonosa támogatta – tette hozzá, megjegyezve: hamarosan ez a vita is elcsitult.

Kifejtette, a médiatörvény európai vitája során megmutatkozott, hogy az európai politikában sem feltétlenül a tények, hanem “hátsó érdekek” befolyásolják a pártokat. A médiahatóság elnöke közölte: szívesen fogad minden, a médiatörvényről szóló kritikát, ugyanakkor meggyőződése, hogy a jogszabály megfelel az európai uniós irányelveknek. Hozzátette: a jogalkalmazásba be akarják vonni a szabályozás érintettjeit is, és azt szeretnék, hogy azok ne ellenséget, hanem partnert lássanak a médiahatóságban.

Szólt a jogszabályban meghatározott bírságokról is, kiemelve, hogy a korábbi médiatörvény bizonyos esetekben súlyosabb szankciókat tett lehetővé, így például az új szabályozásban a csatornák elsötétítésének lehetséges időtartamát lerövidítették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik