Belföld

Megérkezett a levél a médiatörvényről

Megkapta a magyar kormány az Európai Bizottság levelét, amelyben a testület kifejti az új magyar médiatörvénnyel kapcsolatos aggályait.

Navracsics Tibor pénteken a Magyar Televízió Az Este című műsorában elmondta, hogy a levélben sok újdonság nem volt, hétfőn átadják azt a szakértőknek.

Neelie Kroes médiaügyekben illetékes EU-biztos a levélben azt a három aggályt fogalmazta meg, amely a nyilvánosság előtt már korábban is ismert volt. Az egyik az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv átültetésével kapcsolatos. Azon belül is egy eljárással, annak sorrendiségével kapcsolatban emelt kifogást. Ez egy jogharmonizációs probléma – tette hozzá a közigazgatási és igazságügyi miniszter.

A másik kifogásolt pontban Neelie Kroes azt írta, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelezettségének fogalma nem elég precíz számára, és ezt nyugtalanítónak tartja a véleményszabadságra nézve – mondta a miniszter.

A harmadik a regisztráció problémája. Ezzel kapcsoltban azt fogalmazta meg Neelie Kroes: nem szerencsés, az hogy az egészen kis és nagy médiumoknak is ugyanolyan regisztrációs kötelezettség van előírva. Az EU-biztos ennél egy “érzékenyebb szabályozást szeretne” – tette hozzá Navracsics Tibor.

A miniszter elmondta, hogy Neelie Kroes a levélre két héten belül várja a választ. Ezért azt hétfőn odaadják azoknak a szakértőknek, akik a médiatörvény értelmezésével is foglalkoznak – mondta Navracsics Tibor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik