Belföld

TGM: az Orbán-rezsim békésen nem váltható le

A filozófus szerint a médiatörvénynél sokkal súlyosabb dolgok történnek.

Tamás Gáspár Miklós szerint az “új rezsim” olyan helyzetet alakít ki, amelyben nem lehet demokratikusan, békésen és törvényesen módosítani azt, amit most létrehoznak. A filozófus a Klubrádió reggeli műsorában rendkívül következetesnek nevezte az Orbán-kormányt.

Szerinte “azok a jogszabályok, amelyeket megfogalmaznak, ugyanis nem átgondolatlanok, ügyetlenek vagy újak”. Az egyes politikai húzások, lépések, kinevezések, az intézmények kiépítése, a jogi háttér – ezek mind összefüggnek és szisztematikus jelleget öltenek – mondta.

Nemcsak fékeket és ellensúlyokat iktatnak ki, hanem átépítik a jogrendszert, amit eddig úgy ahogy, de azért mégiscsak használhatott a társadalom arra, hogy beavatkozzon az állam életébe – tette hozzá.

Tamás Gáspár Miklós szerint a kérdés az, hogy ha elfogadják ennek megkoronázásaként az új alkotmányt, és valaki meg akarja ezt változtatni, hogyan akarja ezt majd legálisan megtenni erőszak nélkül. Az Orbán-kormány olyan konfliktus alapjait teremti meg, amelybe belegondolni is rettenetes – fogalmazott a filozófus.

AJÁNLOTT LINK:

TGM: új rezsim épül (Klubrádió)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik