Belföld

(Hon)védelmi (kenő)pénz – főtiszti maffia volt?

A Magyar Nemzet szerint a korrupció elérhette a vezérkar korábbi csúcsát is.

Lezárult a nyomozás a Honvédelmi Minisztériumnál az előző ciklusban folyó, bűnszövetségben elkövetett vesztegetés ügyében – tudta meg a lap. Több, korábban vezető beosztású főtiszt ellen is vádat emelhetnek. A lap szerint Szekeres Imre minisztériumában “szinte kézről kézre jártak a kenőpénzek”, egy régóta bejáratott korrupciós hálózat alakulhatott ki, amely általában 5-10 százalékot kért vissza a tárca cégein keresztül az állami megbízások összegéből.

A bűnszövetség egyik fő központja a HM Térképészeti Nonprofit Kft. volt, az ügy egyik fő gyanúsítottja L. Szilárd ezredes, a HM Térképészeti Kft. egykori gazdasági igazgatója, aki később a tárca másik gazdasági társasága, a HM Currus Zrt. vezérigazgatója lett.

Az ellopott közpénz több közvetítőn át eljutott egészen a minisztériumi felső vezetők irodájáig – állítja a Magyar Nemzet, amely a nyomozati anyagok egyik kuriózumát is közli. A dokumentum szerint a HM Currus 2009 elején húsz UAZ katonai terepjárót vásárolt a honvédségtől, azokat darabonként 2 millió forintért állami pénzből felújíttatta, majd 300 ezer forintért adta tovább a legmagasabb rangú főtiszteknek. A Magyar Nemzet úgy tudja, a terepjárókból vásárolt többek között a volt vezérkari főnök, a helyettese és a tárca volt közigazgatási államtitkára is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik