Belföld

Ellentétesen értékelik Orbán mai szereplését a pártok

A Fidesz szerint a kormányfő hazánk felkészültségét bizonyította, a szocialisták viszont úgy vélik, tragikusan szerepelt a miniszterelnök.

Orbán Viktor az EP ülésén ismertette a magyar uniós elnökség programját, amelyet kedvezően fogadtak a frakciók, többen azonban élesen kritizálták a magyar kormányt a médiatörvény miatt. A kormányfő visszautasította a Magyarország demokratikus elkötelezettségét kétségbe vonó állításokat, ám megerősítette, hogy meg fogják változtatni a jogszabályt, ha az Európai Bizottság elemzése hiányosságokat tár fel. Egyúttal arra kérte az európai parlamenti képviselőket, hogy ne keverjék össze a magyar belpolitika vitás kérdéseit a soros elnökség ellátásával kapcsolatos közös feladatokkal.

Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint Strasbourgban kiderült, hogy Magyarország felkészült az EU-elnökségre, és pontosan tudja a feladatát. Balla Mihály az MTI-nek azt mondta, a legfontosabb, hogy a magyar elnökségi programot egyhangúlag támogatta az Európai Parlament összes frakciója. A kormánypárti képviselő ugyanakkor rámutatott, voltak olyan kérdések, amelyekben Orbán Viktornak meg kellett védenie a magyar érdekeket.

A médiatörvényt ért kritikákkal kapcsolatban megjegyezte, hogy azok elsősorban a liberális és a szocialista frakció részéről hangzottak el. Véleménye szerint azonban szerdai meghallgatáson kiderült, hogy az európai közösségen belül sokkal fontosabb kérdések vannak, mint a médiatörvény.

Az MSZP elnöke tragikusnak nevezte Orbán Viktor strasbourgi szereplését. Mesterházy Attila az MTI-nek azt mondta, az európai parlamenti képviselők is ízelítőt kaphattak “a miniszterelnök védjegyévé vált arrogáns, kioktató és cinikus stílusból”, amely azonban idegen az unió politikai kultúrájától és a nemzetközi kapcsolatokban megszokottól.

A szocialista pártelnök hozzátette: Magyarországnak szövetségesekre, partnerekre van szüksége, a kormányfő magatartásával azonban csak ellenségeket lehet szerezni, s ha Orbán Viktor nem változtat stílusán, az az ország nemzetközi elszigetelődéséhez vezethet.

Az MSZP elnöke ugyanakkor kijelentette, pártja változatlanul a soros elnökség sikerében érdekelt, és támogatja azt az elnökségi programot, amelyet az előző és a jelenlegi kormány, illetve az elnökségi trió megalkotott.

A Jobbik nem támogatja a médiatörvényt, de annak támadását az Európai Parlament liberális és szocialista frakciója részéről álszentnek tartja – mondta Szegedi Csanád, az ellenzéki párt európai parlamenti képviselője. Az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: a kritikusok sok esetben félremagyarázták a médiatörvény rendelkezéseit, az EP liberális és szocialista frakciói pedig “álszent kettős mércét” alkalmaznak az emberi jogok tekintetében.

Szegedi Csanád ugyanakkor úgy vélte: ügyetlen kommunikációs lépés volt a magyar soros elnökség idejére időzíteni a médiatörvény életbe lépését.

Az LMP egyetért az Orbán Viktor által említett elnökségi prioritásokkal, de Schiffer András hiányolta, hogy a kormányfő a felszólalásban nem beszélt a térség negatív adó- és bérversenyéről, illetve a klímapolitikáról. Mint mondta, “egy dolog itthon keménykedni a multikkal szemben”, azonban célravezetőbb lenne, ha Magyarország soros elnökként megpróbálna kezdeményezője lenni a nemzetközi pénzügyi rendszerek újraszabályozásának és egy klímapolitikai fordulatnak.

A frakcióvezető az MTI-nek a médiatörvényt ért kritikákról azt mondta, nehéz hitelesen fellépni az uniónak a kínai, közel-keleti, vagy fehérorosz jogtiprások ellen, ha a soros elnök Magyarországon a totális többségi uralmat kívánják megvalósítani. Schiffer András sajnálatosnak nevezte, hogy a jogszabály és a jogbiztonság elleni tavalyi támadások megterhelik az uniós elnökséget, de véleménye szerint ezért minden felelősség a kormánytöbbséget terheli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik