Belföld

A West Balkán kijátszott egy rendeletet

Budapest Főváros Kormányhivatala utasította a VI. kerületi önkormányzatot.

A West Balkán Kft. kijátszotta a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendeletet. A Pesti Imre kormánymegbízott (a képen) által aláírt közlemény szerint Budapest Főváros Kormányhivatala, mint másodfokú hatóság azonnali vizsgálatot folytatott le.

A hivatal megállapította, hogy az elsőfokú hatóságként eljáró terézvárosi jegyző hivatalból tudott arról, hogy a szórakozóhely a bejelentésben közölt feltételektől eltérő nyitvatartási idővel működik. Helyszíni jegyzőkönyvében a jegyző intézkedett is a bezárásról, ám a végrehajtás elmaradt.

A kormányhivatal felügyeleti jogkörét gyakorolva, utasította az önkormányzatot, hogy a kereskedelmi tevékenység ügyében gondoskodjék annak végrehajtásáról.

A szabályozás hátterét vizsgálva a hivatal megállapította, hogy az ide vonatkozó 210/2009. Kormányrendelet az indokoltnál nagyobb mozgásteret enged, így lehetőséget nyújt a szabályok kijátszására. A vizsgálat eddigi eredménye alapján a West Balkán Kft. is ezt tette.

A Budapest Főváros Kormányhivatala az ügymenetek gyorsítása és a jobb átláthatóság érdekében kezdeményezi a törvényi szabályozás szigorítását, továbbá javaslatot tesz egyes szakhatósági jogkörök egyesítésére. A hivatal részvétét fejezi ki az áldozatok hozzátartozóinak, barátainak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik