Belföld

Mit érdemel az a bűnös, aki nem ölt Móron, de…

Jogerős ítélet születhet Kaiser Ede perújítási ügyében.

Várhatóan ma hirdet jogerős ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla a móri bankrablás miatt korábban jogerősen tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt Kaiser Ede perújítási eljárásában. A 2002. május 9-én elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében 2004 decemberében még Kaiser Edét mondta ki bűnösnek a Fővárosi Bíróság.

A Fővárosi Ítélőtábla ítéletével 2005-ben Kaiser Ede tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetése jogerőre emelkedett. A férfi két és fél éve töltötte a kiszabott büntetést, amikor ügyében 2008 áprilisában perújítást rendeltek el. Az újabb bizonyítékok szerint mégsem ő követte el a móri bűncselekményt, hanem Weiszdorn Róbert és az előzetes letartóztatásban öngyilkosságot elkövető társa, Nagy László.

Kaiser Ede perújítási eljárása 2008 őszén kezdődött meg, s tavaly novemberben a bíróság kimondta: nem ő az egyik móri gyilkos. Másodfokon a fellebbviteli főügyészség képviselője – arra hivatkozva, hogy a Kaiser Ede által elkövetett más bűncselekmények kiemelten nagy tárgyi súlyúak és azt mutatják, a férfi a társadalomra kiemelten veszélyes – hosszú időtartamú szabadságvesztést kért.

A védő ugyanakkor olyan igazságos döntést vár, amely alkalmas arra, hogy a bűnös elnyerje méltó büntetését, egyúttal az ítélet méltó legyen a magyar igazságszolgáltatás egészéhez.

Ajánlott videó mutasd mind

Nyugat-Európában már lassul a koronavírus terjedése

Bár a hírek – érthető módon – jórészt még mindig a tomboló járványról és a drámaian sok halálos áldozatról szólnak, az új fertőzöttek száma alapján azonban úgy tűnik, Nyugat-Európában érzékelhetően lassul a járvány.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.