Belföld

Fellegi korrupciómentes rendszert ígér

40-60 helyett elég lesz 8-10 oldalt kitölteni az ÚSZT pályázatainál.

A fejlesztési miniszter az MR1-Kossuth Rádiónak az új Széchenyi Tervről azt mondta, hogy a kormány szakítani akart azzal a gyakorlattal, amely alapján Magyarországon a pályázók és a pályázat kiírói közé beékelődött egy komplett iparág.

Mint mondta: sokan jól kerestek azzal, hogy a pályázók nem igazodtak el a pályázati rendben, szükségük volt valakire, aki segített pályázni. Fellegi Tamás ezt olyan bürokratikus és korrupciós pontnak nevezte, amely most kikerül a rendszerből.

A fejlesztési miniszter azt mondta, a rendszer lényege és újdonsága, hogy a pályázatok mellett pénzügyi konstrukciókat is integráltak a Széchenyi-tervbe a Magyar Fejlesztési Bank intézményeire telepítve. Szerinte ez tőke- és hitelelérhetőséget biztosít a mikro- és kisvállalkozásoknak, amelyek így az önrész hiányzó részének pótlására forrásokhoz tudnak jutni.

Fellegi Tamás elismerte, hogy nyilván sokfajta érdeket sértenek majd az új rendszerrel visszamenőleg is. Mint mondta: azok, akik eddig a magyar kis- és középvállalkozások rovására jutottak forrásokhoz, most kevesebb forráshoz fognak jutni.

AJÁNLOTT LINK:

Fellegi: korrupciómentes pályázati rendszer épül (MR1-Kossuth)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik