„Semmi meglepő nincsen abban, hogy a szocialisták változatlanul arra kérik a kormányt, hogy vegye semmibe a népakaratot. Az elmúlt nyolc év gyakorlatával szemben azonban a nemzeti ügyek kormánya az emberek felhatalmazása alapján teszi a dolgát. 2010-ben az emberek kétszer is nagy többséggel kinyilvánították, hogy Magyarországon semmi nem mehet úgy tovább, mint eddig, vagyis Magyarország alkotmányos újjászervezésére van szükség. Ezért a parlamentnek nemcsak lehetősége, hanem kötelessége is megalkotni Magyarország új, végleges alkotmányát” – Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője így reagált a szocialisták vasárnapi sajtótájékoztatójára, amelyen közölték, hogy az MSZP nem vesz részt az alkotmányozás parlamenti vitájában.
- 17:57 Vitézy a V-Híd körüli szabálytalanságok miatt felfüggesztette a Déli Körvasút építését
- 17:49 A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra
- 17:48 Manuel Neuer összehozta a Bundesliga történetének leggyorsabb gólját
- 16:54 Rákay Philip felszólította a magyar kormányt és a sajtót, hogy fejezzék be a tudatos lejáratását
- 16:53 Sánchez a lakhatási válsággal mentené a hatalmát – de Franco szelleme ezúttal elűzheti a nagy túlélőt
- 16:52 Kemény ítélet az NB I-ről: A magyar futballpiac túl kicsi ahhoz, hogy a klubokat eltartsa
- 16:51 A sprintfutam után az időmérőt is megnyerte Verstappen
- 16:22 Egy héten belül a harmadik lengyel iskolában történt támadás
- 16:04 Kitüntették az újbudai alpolgármestert, akit rendőri intézkedés során lelöktek a lépcsőn
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 15:41 Tornádó csapott le egy szicíliai iskolára, 273 gyereket kellett evakuálni
- 15:24 Milyen fenyegetést jelent ma a fasizmus?
- 15:19 Ismert influenszer ByeAlex új barátnője, akivel most először posztoltak közös képeket
- 15:02 Tanács Zoltán: A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség elszámolásaiban szálloda, gin, ékszerek is szerepeltek
- 14:45 Young G Béci 12 milliót nyert a Farm VIP-ben: elárulta, mire költi a nyereményt
- 13:11 Elismertek egy új típusú cukorbetegséget
- 12:02 Összeesett egy futó az esztergomi félmaratonon
- 14:45 Young G Béci 12 milliót nyert a Farm VIP-ben: elárulta, mire költi a nyereményt
- 06:47 Trump megállapodott Putyinnal: Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra
- 09:56 Török Gábor: Kik fogják Karácsony Gergelyt támogatni? Azok a szövetségesei, akiket most elárult?
- 06:59 Az utolsókat rúgja a szlovén Alpok szimbóluma
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 06:00 Megfosztották címeitől, házát is el kellett hagynia – 130 milliós kártérítést kapott András korábbi herceg
- 14:25 Dobrev Klára fellázadt a techmilliárdosok és az algoritmusok ellen
- 15:02 Tanács Zoltán: A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség elszámolásaiban szálloda, gin, ékszerek is szerepeltek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
