Belföld

Diszkótragédia – “az üzemeltető megbocsáthatatlan hibája” a három haláleset

"Nem jelentették be, sokszor több embert engedtek be, mint lehetett volna, este tízkor zárni kellett volna."

Megbocsáthatatlan hibát követett el a West Balkán szórakozóhely üzemeltetője azzal, hogy nem jelentette be a szombati nagyszabású rendezvényt; a szórakozóhely nyilvántartásba vételi dokumentuma szerint legfeljebb háromszáz embert engedhettek volna be – közölte Hassay Zsófia terézvárosi polgármester vasárnapi rendkívüli sajtótájékoztatóján.

A szórakozóhelynek nem volt működési engedélye, de a nyilvántartásba vétele megtörtént, amely szerint 22 óráig és maximum háromszáz ember részvételével tarthatott volna rendezvényt – mondta Hassay Zsófia, a diszkótragédia ügyében délelőtt összehívott válságstáb ülése után. Szavai szerint megbocsáthatatlan hiba, hogy az üzemeltető nem tett eleget bejelentési kötelezettségének.

A VI. kerülethez tartozó Nyugati téren, a West Balkán szórakozóhelyen szombat éjszaka, eddig tisztázatlan körülmények között, a diszkóból kiáramló tömegben pánikhangulat alakult ki, és ennek során három fiatal lány életét vesztette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik