Belföld

127 áldozata van a fagynak

Szeptember vége óta 127 ember halt meg a hideg miatt Magyarországon a szabadban vagy az otthonában.

A Magyar Szociális Fórum (MSZF) adatai szerint 51-en közterületen hűltek ki, 76-an pedig otthonukban. Ebben az összesítésben azok nincsenek benne, akik már a kórházban hunytak el, velük együtt eddig 240-260 -an haltak meg a hideg miatt. Az áldozatok túlnyomó többsége egyébként ötven év feletti. Az MSZF úgy véli, a kormány mulasztása miatt haltak meg ennyien.

A Szociális Fórum Kerekasztala egy héttel az után hozta nyilvánosságra a legfrissebb adatokat, hogy “elsőrendű politikai kérdésnek” minősítette az emberéletek védelmét, és azonnali szükségintézkedésekre szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt. Múlt héten tartott sajtótájékoztatójukon arra szólították fel a kormányt, hogy – mivel a többség saját otthonában hűl ki – azonnali kormányrendelettel kötelezzék a hatóságokat a veszélyeztetett emberek rendszeres látogatására és ellátására. Emellett azt kérték, hogy tegyék kötelezővé az energiaszolgáltatást azok számára is, akik fizetésképtelenek, és életük kerül veszélybe, ha kikapcsolják otthonukból a villanyt és a gázt.

Az MSZF fűtött középületek megnyitását, vasúti szerelvények, hálókocsik rendelkezésükre bocsátását is kérte, mert szerintük- ahogy közleményükben is fogalmaztak – nem kitiltani kell őket a vasúti várókból és az aluljárókból, hanem segíteni kell nekik abban, hogy olyan helyet találjanak, ahol reményük van az életben maradásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik