Belföld

Azonnali üzemanyagár-csökkentést vár az MSZP

Az ellenzéki párt szóvivője korábbi fideszes nyilatkozatokat is felidézett. A Fidesz szerint a szocialisták öröksége miatt emelkednek az árak.

Az üzemanyagok árának azonnali és drasztikus csökkenését eredményező lépéseket vár a kormánytól az MSZP. Török Zsolt, a párt szóvivője az Országgyűlés épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a szocialisták mindenekelőtt a benzinre és a gázolajra rakodó jövedéki adó csökkentésére szólítják fel a kabinetet.

Az MSZP emellett az üzemanyagárak csökkenése érdekében elvárja a kormánytól, hogy felelős, a forint árfolyamát stabilizáló gazdaságpolitikát alakítson ki, illetve a demokratikus alapjogok ismételt biztosításával, például a médiatörvény visszavonásával állítsa helyre az országgal szembeni nemzetközi bizalmat – fűzte hozzá.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett, a benzin ára szerdán 364 forintra emelkedett, míg tavaly januárban 20 százalékkal kevesebbet, 317 forintot kellett fizetni a 95-ös benzinért.

Török Zsolt fideszes politikusok korábbi, ellenzékben tett nyilatkozataira is felhívta a figyelmet. Szijjártó Péter például közlése szerint korábban azt mondta, hogy a kőolaj világpiaci árának emelkedése csak részben oka az üzemanyagok árának emelkedésének, abban a forint árfolyamának mélyrepülése is szerepet játszik.

Fónagy János pedig úgy foglalt állást, hogy a kormány nem tesz semmit az elszabaduló benzinárak visszaszorításáért, miközben Varga Mihály azt mondta, a kormánynak lehetőségében áll a probléma kezelése, a jövedéki adó csökkentését csak akarni kell – idézte fel a szocialista képviselő.

Török Zsolt arra kérte az általa “Fidesz-KDNP bűnszövetségnek” nevezett kormányt, hogy hallja meg a szocialisták és az emberek követelését, máskülönben a benzinár átlépheti a 400 forintos határt is.

Szijjártó nagyobb szerénységet javasol

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szerint a benzin és a gázolaj ára jelentős mértékben a Gyurcsány-Bajnai-korszak, vagyis a szocialista kormányok öröksége miatt emelkedik. Mint fogalmazott: “a szocialistáknak a jelenleginél kicsit nagyobb szerénységet szeretnék javasolni”. Közölte: az elmúlt másfél évben a szocialista kormányok kétszer növelték a jövedéki adót, és egy alkalommal jelentősen megemelték az áfát, ezek a lépések pedig jelentősen növelték a benzin és a gázolaj árát.

A szóvivő hangsúlyozta, az Orbán-kabinet folyamatosan figyelemmel kíséri az üzemanyagárak alakulását, ennek jegyében hozta meg korábban azt a döntést is, hogy bevezeti a kereskedelmi gázolajárat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik