Belföld

Átírták a médiatörvényt a hatóság honlapján

A bírságok felülvizsgálatát szabályozó egyik bekezdésben nem az országgyűlés által elfogadott, hatályos szöveg szerepel.

Eddig ismeretlen változtatás került bele a médiatörvény szövegébe, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság honlapjára feltöltött verzióba – olvasható a Hírszerzőn.

A hatóság weboldalán található dokumentumban, a szolgáltatókra kivethető bírságok felülvizsgálatát lehetővé tévő passzus nem egyezik az Országgyűlés által megszavazott, a köztársasági elnök által aláírt, és a Magyar Közlönyben megjelent szöveggel.

A médiatörvény hatályos változatában, a 164-ik paragrafus első bekezdésében ez áll: „a bírósági eljárást soron kívül kell lefolytatni”. Ezzel szemben a médiahatóság honlapjára felkerült szöveg ugyanazon része ezt tartalmazza: „A 163. § szerinti eljárásokban mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság harminc napon belül határoz”. Az ugyanitt található angol verzióban egyébként az eredeti passzust fordították le.

A Hírszerzőnek nyilatkozó médiajogász, Polyák Gábor szerint az előírás valószínűleg lebénítaná a Fővárosi Bíróságot, hiszen ilyen rövid idő alatt nem lehet többtucatnyi határozatot megtárgyalni. A hírportál most a médiahatóság álláspontjára vár az ügyben.

Az MTI tájékoztatása szerint a hatályos jogszabály olvasható a hatósági honlapon. “Azért tér el a médiatörvénynek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) honlapján elérhető változata a Magyar Közlönyben kihirdetett szövegtől, mert a jogszabályt két nappal az elfogadása után egy másik törvénymódosítás keretén belül megváltoztatta az Országgyűlés” – írja a hírügynökség.

AJÁNLOTT LINK:

Az NMHH önkényesen változtatott a médiatörvény szövegén (Hírszerző)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik