Belföld

Elnapolták Kolompár Orbánék tárgyalását

Az egyik tanú nem jelent meg, ezért kellett halasztani a pert.

Egy kihallgatásra beidézett tanú távolmaradása miatt elnapolták az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke, Kolompár Orbán és nyolc társa ellen indult per hétfői tárgyalását a Kecskeméti Városi Bíróságon. Jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettével, magánokirat-hamisítás vétségével, sikkasztás bűntettével, valamint számvitel rendje megsértésének vétségével vádolja őket az ügyészsé.

Mátyásné Polereczki Éva tanácsvezető bíró a döntés kihirdetését megelőzően elmondta: a tanút már többször beidézte a bíróság, ám különböző kifogásokra hivatkozva nem jelent meg a bizonyítási eljárás során. Mivel ezúttal az idézést átvette, így az szabályosnak minősül, a tanú távolmaradására nincs mentség: ezért súlyos bírságra számíthat -– fogalmazott.

A bíró a tárgyalóterem elhagyása után az MTI kérdésére elmondta: a tárgyalás elnapolására azért volt szükség, mert az ügy szempontjából fontos tanúról van szó, a hétfői tárgyalási napot kifejezetten az ő kihallgatására szánta a bíróság. A per szerdán folytatódik – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik