Belföld

Családi tragédia: az anya meghalt, de ikergyermekeit megmentették

Hiába küzdöttek az édesanya életéért.

A mentőket szombaton 17 óra előtt riasztották Pest megye egyik településére egy ikerterhes nő rosszullétéhez. A beteg légzése és vérkeringése leállt, ezért a mentők azonnal megkezdték az újraélesztést, majd helyszíni császármetszés után folytatták a harcot az újszülöttek életéért is. A küzdelemben több speciális mentőegység és egy szülész-nőgyógyász orvos is részt vett.

Az anya életét nem lehetett megmenteni, a csecsemőket azonban sikerült kórházba szállítani – tartalmazza a mentőszolgálat közleménye, amely kitér arra is, hogy az anya halálának okát igazságügyi orvosszakértői vizsgálat fogja tisztázni.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap közölte, hogy az érdi rendőrkapitányság is vizsgálatot indított az ügyben közigazgatási eljárás keretében. A szóvivő elmondta, hogy a szombat délutáni tárnoki tragédia helyszínén a rendőrségi helyszíneléskor – az orvosi vizsgálat alapján – csupán annyi derült ki, hogy a várandós nő eddig ismeretlen okból lett rosszul, illetve hogy kizárható az idegenkezűség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik