Belföld

Az LMP üdvözli Fellegi “üdítő őszinteségét”

Az LMP üdvözli, hogy a "fárasztó propaganda" helyett Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter "üdítő őszinteségével találkozik".

Az ellenzéki párt ezt arra reagálva közölte szombaton az MTI-vel, hogy a brit hetilap, az Economist véleményblogja – magyar hírportálok ismertetése szerint – azt írta: az egyik magyar miniszter egy protokollvacsorán a desszertnél vulgáris kifejezést használva azt mondta a külföldi újságíróknak, hogy elrontották a médiatörvényt.

Az LMP “Elk**tuk 2011 – végre egy kis őszinteség!” című közleményében azt írta: a Fellegi Tamás által használt erős kifejezés korántsem túlzó, a jövőre nézve ugyanakkor azt tartanánk kívánatosnak, hogy a kormány tagjai ne csak hasonló helyzetekben és külföldi újságírókkal beszéljenek ehhez hasonló nyíltsággal, a párt szerint ugyanis ezt a “kitüntetett bánásmódot” a hazai sajtó és a magyar választók is megérdemlik.

A Lehet Más a Politika bízik abban, hogy a fejlesztési miniszter “belátása és őszintesége másokat is magával ragad”, és a kormánypártok képviselői is támogatni fogják az LMP kezdeményezését a rendkívüli parlamenti ülésnap összehívására, ahol a médiatörvény legkritikusabb rendelkezéseinek módosítását várják az Országgyűléstől.

Az Economist írására reagálva Fellegi Tamás szombaton az MTI-nek azt mondta, a médiatörvény “rendben van”: a jogszabályt nem, hanem annak kommunikációs kezelését rontották el, különösen a törvény elfogadása körüli időszakban. Ehhez képest az, ami megjelent az Economist véleményblogjában, azt a látszatot kelti, “mintha én a vacsora elején még támogattam volna a médiatörvényt, majd a vacsora végére, mire elértünk a desszertborhoz, már azt mondtam, elrontottuk. Ez nem igaz” – jelentette ki a fejlesztési miniszter.

Az esetet közzétevő Economist véleménybloggere később közölte, elfogadja a miniszter magyarázatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik