Belföld

Andor szerint emelni kell a nyugdíjkorhatárt

A magyar nyugdíjpolitika nem kerül be az EU ajánlások közé.

Az EU foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosa szerint tavalyi képe alapján Magyarország “nem tartozik az instabil EU-tagállamok közé”, de ezt természetesen el lehet rontani.

Andor László a Világgazdaságnak a magyar nyugdíjpolitika kapcsán azt mondta: az Európai Bizottság belső elemzései alapján “sok pozitív észrevételről” nem tud beszámolni az elmúlt három-négy hónap magyarországi intézkedéseivel kapcsolatban.

Ha egy nyugdíjmodell nem működik tökéletesen, akkor el kell végezni a rendszer korrekcióját, de nagyon fontos a stabilitás, az átláthatóság, a bizalom – tette hozzá. “Egész más kategória megfelelő társadalmi érdekegyeztetés nélkül a fürdővízzel együtt kiönteni a gyereket” – fogalmazott.

Érvelése szerint az EU részéről semmiképpen nem elhibázott stratégia-e a nyugdíjkorhatár emelésének ösztönzése. Magyarország esetében például a Ratkó-generáció nyugdíjba vonulása alapvetően felbillenti az egyensúlyt, amely a munkában lévők és a nyugdíjasok között kialakult – tette hozzá.

Mint mondta: ahol időben felismerik, hogy a demográfia és a munkaerőpiac átalakulása miatt milyen változásokra van szükség, ott hosszú távra lehet tervezni. Erről a tagállamok maguk döntenek, de Andor szerint inkább támogatni kell, hogy az időskorúak minél tovább aktívak tudjanak maradni.

AJÁNLOTT LINK:

Andor: A nyugdíjkorhatár emelése semmiképpen sem elhibázott (Világgazdaság)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik