Belföld

Bedarálná a médiatörvényt az MSZP

A jogszabály teljes megsemmisítését kérik az Alkotmánybíróságtól.

A médiatörvény teljes és visszamenőleges megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól (AB) az MSZP. Az indítványt csütörtökön postázzák. A szocialisták szerint az elfogadott jogszabály részleteiben nem javítható. A párt két országgyűlési képviselője, Lendvai Ildikó és Mandur László öt fő kifogást említett csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatóján.

Lendvai Ildikó azt mondta, hogy a médiatörvény szükségtelenül és aránytalanul korlátozza a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságát, valamint alkalmas arra is, hogy a sajtóban dolgozókat megfélemlítse.

A szocialisták szerint aggályos, hogy a törvény a különböző médiumokat és azok tartalmát – tekintet nélkül azok sajátosságaira – csaknem ugyanúgy szabályozza.

A létrehozott intézményrendszer az egyoldalú politikai befolyás lehetőségét teremti meg. A nem kellően konkrétan megfogalmazott rendelkezések lehetőséget adnak a Médiatanács és a hatóság számára az önkényes értelmezésre, ami jogbizonytalanságot eredményez. A kihirdetés és a hatálybalépés között kevés idő telt el. Az egynapos felkészülési idő önmagában sérti a jogállamiságot – tette hozzá a politikus.

Mandur László elmondta, hogy a törvény teljes és visszamenőleges megsemmisítését kérik az Alkotmánybíróságtól. Az indítványt csütörtökön postázzák és remélik, hogy az AB sürgősséggel tárgyalja majd. Hárman írták alá: Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, valamint Lendvai Ildikó és Mandur László, országgyűlési képviselők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik