Belföld

Hoffmann Rózsa: a közoktatási törvény mihamarabbi benyújtása a tárca szándéka

Az oktatási államtitkár szerint nincs valóságalapja a felmentéséről szóló híreknek.

Hoffmann Rózsa úgy látja, hogy a sajtó hírhiányban szenved. Az államtitkár szerint ez a magyarázata az olyan hírek meglebegtetésének, amelyeknek az “égvilágon semmi valóságalapja nincsen”. A politikus ezzel reagált arra a laphírre,

amely szerint valószínűleg még a ciklus vége előtt leváltják.

Hoffmann Rózsa noha cáfolta a hírt, azt mondta, arról a kormányfőt kell megkérdezni, mert tőle függ az államtitkárok kinevezése. A lapinformációt derűsen fogadta, “nem rendítette meg a nyugalmát”, mert már nem először és – tette hozzá – nem is utoljára lehetett erről olvasni.

A tárca szándékairól az államtitkár azt mondta, hogy a felsőoktatási mellett a közoktatási, valamint a pedagógus életpályamodellről szóló törvényt is mielőb be akarják nyújtani.

Hoffmann Rózsa közölte: a soros elnökség olyan mértékben leterheli a kormányt, hogy a testület úgy döntött: csak azon jogszabályokat veszi fel a tavaszi kötelező jogalkotási tervébe, amelyeket mindenképp meg akar alkotni, de ennél akár kétszer több törvényjavaslatot is be lehet nyújtani.

Mint mondta: nem tiltja semmi, hogy olyan törvényeket is beadjanak a kormánynak, amelyek nem szerepelnek a testület jogalkotási tervében. A kormány tavaszi jogalkotási programjában tehát ez a két törvény azért nem szerepel, hogy ne legyen “sürgető, idegtépő kényszer”. Arról azonban szó sincs, hogy a törvények meghozatalától “visszatáncoltak volna” – hangsúlyozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik